Hírek : A Renault győzni megy Brazíliába |
A Renault győzni megy Brazíliába
Dani 2006.10.18. 13:55
A Renault annak ellenére sem vesz vissza a szezonzáró Brazil Nagydíjon, hogy megnyugtató az előnye a Ferrarival szemben a konstruktőrök versenyében. A franciák ügyvezetője, Flavio Briatore elmondta, csakis a győzelem elfogadható számukra Interlagoszban.
Azt követően, hogy Michael Schumacher a Ferrari motor meghibásodása miatt a Japán Nagydíj idő előtti feladására kényszerült, Fernando Alonso egy pontra került az egyéni bajnoki címhez, míg a Renault kilenc pontra növelte előnyét a konstruktőrök versenyében.
Ez annyit jelent, hogy a Renault-nak elég a harmadik, illetve az ötödik helyen végeznie Brazíliában, és bebiztosítja magának mindkét bajnoki címet, még akkor is, ha a Ferrari kettős győzelmet arat a szezonzárón.
"Győzni megyünk Brazíliába" - mondta Briatore a hét elején. "Ez teljesen olyan, mint a futball, ha a döntetlenre hajtasz, akkor szinte biztosan vesztesz. A csapat roppant erős. Már csak egy pont kell az egyéni címhez, és néhány a konstruktőri trófeához. Ha megnyerjük a versenyt, akkor mindent viszünk. Mi pedig úgy megyünk Brazíliába, hogy mindent be akarunk zsebelni. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas csata lesz a szezon utolsó versenyén, élvezetes lesz nézni a televízió képernyőin keresztül."
Az olasz szakember úgy gondolja, a Renault-nak mindene megvan ahhoz, hogy jól szerepeljen Brazíliában, és megérdemelten fogja megszerezni a bajnoki trófeát. Briatore hozzátette, sokkal nyugodtabban várja a hétvégi megmérettetést, mint a Japán Nagydíjat, mikor pontegyenlőség volt Alonso és Schumacher között, míg a Renault is csak hajszállal vezette a konstruktőrök versenyét.
"Soha nem egyszerű a Forma-1, de biztos vagyok benne, hogy teljesen másképpen állunk majd hozzá a brazil futamhoz, mint ahogy a Japán Nagydíjat megkezdtük" - folytatta Flavio. "Úgy gondolom, hogy a Renault joggal érdemelné meg a bajnoki címet, hiszen a szezon során folyamatosan erős volt. Természetesen nem voltunk boldogok amiatt, hogy több okból kifolyólag is összetűzésbe keveredtünk a szövetséggel és más csapatokkal, de ha ez kell ahhoz, hogy megvédjük a bajnoki címünket, akkor legyen."
"Fontos, hogy győzni menjünk Brazíliába. Nem szabad úgy hozzáállni az utolsó versenyhez, hogy csak a harmadik, illetve az ötödik helyen kell végeznünk. Ez nem lenne helyénvaló. Azért utazunk a szezonzáróra, hogy bezsebeljük mindkét bajnoki címet."
Bár a Renault nem kíván visszavenni autóinak teljesítményéből, Briatore mégis elárulta, Fernando Alonso egy visszafogottabb - és ezáltal megbízhatóbb - erőforrást kap majd a Brazil Nagydíjon, mint csapattársa, Giacanrlo Fisichella.
"Új motorunk lesz" - magyarázta a szakember. "Fisichella egy erősebb motort kap, míg Fernandónál inkább a biztonságra játszunk, de ez nem azt jelenti, hogy a harmadik, a negyedik, vagy az ötödik helyre hajtunk. Úgy gondolom, a nézőknek ez kell. Ez egy hatalmas üzlet, óriási lesz az utolsó verseny nézettsége, éppen ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy kemény legyen a küzdelem az élen."
|