Hírek : A Honda jövőre sem változtat felállásán |
A Honda jövőre sem változtat felállásán
Dani 2006.10.04. 13:50
A Honda Racing a jövő évet is a Jenson Button Rubens Barrichello párossal szeretné megkezdeni, erősítette meg a csapat fejlesztési igazgatója, Yasuhiro Wada egy keddi sajtókonferencián.
Annak ellenére, hogy a brackley-i bázisú csapat roppant gyengén kezdte az idei évet, és a szezon közben több poszton is történtek változások, a Honda Racing fejlesztési igazgatója elmondta, a jövő évben is maradnak jelenlegi versenyzői felállásuknál.
"Azt tervezzük, hogy a jövő évet is jelenlegi versenyzői felállásunkkal kezdjük majd meg. Nem tervezünk változtatásokat" - mondta Yasuhiro Wada, aki azt is hozzátette, véleménye szerint Nick Fry túlságosan pesszimista a Honda hazai versenyével kapcsolatban.
A gárda ügyvezetője korábban elmondta, ő már a dobogós helyezéseknek is örülne a Japán Nagydíjon, ám Wada világossá tette, a magyar siker óta számára már csak a győzelem jöhet szóba.
"Úgy gondolom, hogy a Magyar Nagydíjat követően már csak a győzelem jöhet szóba, a dobogós helyezések nem elégíthetnek ki minket. Győzelmeket kell szereznünk, és ezt a sorozatot akár már Szuzukában is megkezdhetnénk."
|